Tessely Zoltán

BicskeSzent István út 1.3. választókerület
2017 Sep. 18 15:36

Zichyújfalui tornaterem átadása

 

A mindennapos testnevelés megvalósításának érdekében Zichyújfalu új tornatermet kapott!


Az ünnepségen elhangzott beszédem leiratát az alábbiakban olvashatják:


„Elsőként a megjelent elöljáróktól elnézést kérve azokat szeretném köszönteni akikről a fejlesztés szól.


Kedves Gyerekek, Tanárok és Sportolók!


Tisztelt Ünneplő Közösség!

 

Villa Nova – ahogy korábban latinul hívták a települést, új határkőhöz érkezett történetében.


Amíg eddig mostoha körülmények között, de élt a sport szeretete a település lakóinak a szívében, most egy olyan intézménnyel gazdagodott Zichyújfalu, amely új fejezetet nyithat e közösség életében


Berzsenyi Dániel ma is érvényes gondolata szerint


„Nem sokaság, hanem lélek,
s szabad nép tesz csodadolgokat.”


Hiszem, ez a lélek volt itt is, ami a csodát, vagyis a sportcsarnokot létrehozta.


2016. október 13-án, dr. Boros Anita helyettes államtitkár asszonnyal és polgármester asszonnyal, elhelyeztük az alapkövét.


Erre azért kerülhetett sor, mert a kormány 2014. (I.28)-ai határozata alapján, engedélyezte a Zichy Csarnok megépítését, melynek beruházója és építtetője a Nemzeti Sportközpontok lett. Erre összesen 255 millió forintot biztosított.


Ez a csarnok mindenek előtt az Általános Iskolát mentette meg az elsorvadástól, hiszen melyik szülőnek lenne szíve eztán elvonszolni más település iskolájába a gyermekét, ha helyben ilyen jók a nevelés feltételei. Ennek ellenére hiszem, hogy mégsem csak a település iskoláskorú gyermekeit fogja szolgálni ez az építmény, de hatással lesz a település egészére is. Nem csak a sport, de kultúra és a közösségépítés is itt kaphat helyet a jövőben, itt találhat otthonra.


A néptánc már beépítésre került a pedagógiai programba és a tanmenetbe. Jelenleg két sportszervezet működik a településen, melynek több mint 80 sportolója van és a szabadidősport művelőinek a száma is eléri az 50 főt. Nem is rossz teljesítmény ez egy kevesebb, mint ezer lelket számláló településtől.
Ahogyan annak a lehetősége sem kis teljesítményre utal, hogy éppen itt épülhetett meg ez a létesítmény.


Hálásan köszönjük Magyarország Kormányának a lehetőséget, melynek legfontosabb üzenete tán az, hogy a ma Magyarországán nem csak a fővárosban vagy a nagyobb városokban élőknek nyílik lehetősége egy lépést előre lépni a saját életükben, de nekünk, itt, a vidék Magyarországán élőknek is. Kijár továbbá a köszönet a megvalósításért felelős Kovács Norbertnek, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatójának, a kivitelezést elvégző vállalkozásnak és mindenkinek, aki segítette őket. Gratulálok! Nagyon szép munkát végeztek.


2010 előtti 8 hosszú esztendőben szinte egyetlen használható sportlétesítmény sem épült Magyarországon.


Tán éppen ezért is 2010-ben egy lesújtó egészségügyi helyzet és egy lesújtó sportolási szokásrendszer volt az, amivel szembesülnie kellett Magyarország új kormányának. Csak néhány számot szeretnék ideidézni emlékeztetőül: 2010-re, rendszerváltáskori 1 millió igazolt sportolóhoz képest a számuk az egy ötödére csökkent. A sportolási szokásaink rendszerességét figyelve pedig, az Európai Unió tagállamai között, az utolsó 3 között kullogtunk.


Ennek a helyzetnek a megszüntetése érdekében született jogszabály a mindennapos testnevelés bevezetéséről és a nemdohányzók védelmében is, valamint amíg 2010-ben a költségvetés összesen 20 milliárd forintot tartalmazott a sport támogatására, addig ez a betegségek megelőzésére is alkalmas eszköz ma már több mint 160 milliárd forint költségvetési támogatásban részesül. Ez 8x-os támogatást jelent.


Mindezeknek is köszönhetően mára 350 ezerre nőtt az igazolt sportolók száma, a 2010-es 200 ezerről. Újra indult 800, korábban megszűnt sportegyesület és 2017-re a lakosság közel 20%-a rendszeresen sportol rendszeresen. Ezzel az aránnyal újra felzárkóztunk Európa első feléhez.


A választókerületünkben ennek a szemléletváltásnak az eredményeként csarnok épülhetett Gárdonyban, Martonvásáron, Pázmándon és most Zichyújfaluban is, most épül Felcsúton és hamarosan elkezdődhet az építésük Bicskén és Velencén.


A sporttelepfejlesztési programban, pedig Alcsútdoboz, Bicske, Beloiannisz, Csákvár, Felcsút, Gárdony, Mány, Martonvásár, Pátka, Szár és Tordas is részt vett.

Komoly fejlesztésekben részesültek és több helyen műfüves pályák is épültek ezeken a településeken.
Tanuszoda az előzetes egyeztetések értelmében Martonvásáron és Sportuszoda Velencén épülhet belátható időn belül.


Mindezek az intézkedések az egészséges, családbarát Magyarország megteremtését szolgálják.


Mérő László mondta:


„A verseny igazi vesztese nem az, akit legyőztek, hanem az, aki ki sem jutott a pályára.”


Mától ez itt Zichyújfaluban már nem történhet meg, hiszen mától igen könnyű lesz kijutni arra a bizonyos pályára. Kívánom éljenek a lehetőséggel.


Hajrá Zichy!!!


Figyelmük megtisztelő volt a számomra! Köszönöm.”

 

Megjelenések:


http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/sportert-felelos-allamtitkarsag/hirek/tovabb-bovul-az-uj-tornatermek-szama


https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/zichyujfalu-tornacsarnok-avato-2097619/

 

Tessely Zoltán

Bicske, Szent István út 1.
eseménynaptár